#K&H Biztosító











Három biztosító kaszál a magyar autósokon
 

Három biztosító kaszál a magyar autósokon

A K&H, az Union és az Allianz biztosítóknál kötötték eddig az összes új szerződés kétharmadát az idei kampány első két napjának adatai szerint. Az átlagdíj 18 százalékkal drágult tavalyhoz képest.

hvg.hu hvg.hu

300 millióra bírságoltak két biztosítót Matolcsyék
 

300 millióra bírságoltak két biztosítót Matolcsyék

Az MNB pénteken közzétett határozataiban kötelezte a K&H Biztosító Zrt.-t és a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-t, hogy a kgfb szerződésekre vonatkozó ajánlatok befogadását minden esetben teljesítsék, így a 10 tonna feletti pótkocsis, félpótkocsis járművekre is kössék meg a szerződéseket.

MTI MTI


A biztosítók már a stagnálásnak is tudnának örülni
 

A biztosítók már a stagnálásnak is tudnának örülni

A biztosítási piacot meghatározó külső tényezőkben – mint az autóeladás, lakásépítés, kis-, és közép vállalatok fejlődése, illetve a beruházási- és megtakarítási hajlandóság – közgazdászok előrejelzései alapján, minimális javulásra lehet számítani, ezért a K&H Biztosító előrejelzése szerint összességében az idei évtől sem várható felívelés.

hvg.hu hvg.hu

Új vezér a K&H Biztosítónál
 

Új vezér a K&H Biztosítónál

Wim Guilliams veszi át a K&H Biztosító vezérigazgatói pozícióját 2013. január 1-től. Luc Cools-t, a K&H Biztosító jelenlegi vezérigazgatóját a szlovák CSOB Biztosító vezérigazgatójává nevezték ki -közölte a biztosító.

hvg.hu hvg.hu

Félidőben a K&H Biztosító vezeti a kgfb-mezőnyt
 

Félidőben a K&H Biztosító vezeti a kgfb-mezőnyt

A K&H Biztosító több alkuszoldal ajánlatában is a legnépszerűbb biztosító, azaz a legtöbb átkötő a K&H-hoz vándorolt. Év közben rengeteg találgatás és elemzés látott napvilágot az új kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) szabályok nyomán várható díjemelkedésről, de a kampány erre rácáfolt: akár 15-20 százalékos kedvezményt is szerezhetnek az élelmes autótulajdonosok.

hvg.hu hvg.hu

A különadó a K&H-t is megviselte
 

A különadó a K&H-t is megviselte

Luc Cools, a K&H biztosító vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón közölte: a biztosító 0,7 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2010-ben, szemben az egy évvel korábbi 4,2 milliárd forinttal.

MTI MTI


Ez jöhet 2010-ben: biztosítási piaci előrejelzések
 

Ez jöhet 2010-ben: biztosítási piaci előrejelzések

A válság hatására 2009-ben egyértelmű visszaesés jellemezte a biztosítási szektort. A gazdasági kilátások 2010-re sem kecsegtetőbbek, ezért a biztosítási szakma számára is csak óvatos bizakodásra adhatnak okot azok a folyamatok, amelyek a piac lassú eszméléséhez vezethetnek.

hvg.hu hvg.hu